Kazuo Ishiguro: Ne engedj el...

12/29/2013 , , ,

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el...
Eredeti cím, megjelenés éve: Never Let Me Go, 2005
Kiadó, kiadás éve: Cartaphilus, 2011
Oldalszám: 304
Fordító: Kada Júlia
Fülszöveg:
Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg. Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan. A „Napok romjai” szerzőjének megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve rendkívüli érzékenységgel tárja elénk a remény és az elfogadás, beletörődés időtlen drámáját. A visszafogott nyelvezet csalóka látszata mögött páratlan érzelmi mélység rejlik, melyet kiaknázva Ishiguro merészen újszerű megközelítésben vizsgálja egy napjainkban igen aktuális társadalmi kérdés erkölcsi szempontjait.
Szeptemberben kaptam kölcsön egy nagyon kedves barátnőmtől (ITT találjátok a blogját) ezt a könyvet, amit már nyár óta el szerettem volna olvasni. Az egyik nap elkezdtem, majd egy jó hónap után sikerült is befejeznem. Na de miért?

Erre a könyvre idén bukkantam rá, csak felületesen olvastam el a fülszöveget, de amit abból kivettem, az tetszett és ezért felkerült a kívánságlistámra. Pár perccel később el is feledkeztem róla, egészen nyárig, amikor is véletlenül megnéztem a filmadaptációt. Csak a film után döbbentem rá, hogy ezt a könyvet el akartam volna olvasni, ami miatt elég mérges voltam. De a film nagyon tetszett, ezért is adtam a könyvnek is egy esélyt.

Forrás: Tumblr
Bár vártam volna vele egy-két évet... vagy egy évtizedet. Annyira, de annyira unalmas volt ez a könyv úgy, hogy láttam a filmet, hogy elég nagy szenvedés volt az olvasása. Ez persze nem azt jelenti, hogy maga a történet ne tetszett volna, mert azt még mindig szeretem.
Az egész sztorinak megvan a maga különös hangulata, amit én nem igazán tudok megfogalmazni szavakkal. A történet ötlete szerintem nagyon jó és érdekes, megismerünk egy olyan világot, ahol mindenféle betegséget tudnak már gyógyítani az adományozások által. A főszereplő Kathy, aki elmeséli nekünk addigi életét, az iskolás éveket majd később azt is, hogyan került ki a való világba és hogyan éli ott az életét. Ez azért érdekes, mivel ő és a barátai is klónok. A könyv egy hatalmas nagy visszaemlékezés, aminek annyira nem örültem, mivel jobban szeretem, amikor pörögnek az események, így viszont eléggé lassúvá vált és néha követhetetlen volt Kathy elbeszélése, ami nagyon idegesített. Sokszor hivatkozott egy eseményre, majd félbehagyta és azt mondta, hogy majd később visszatér rá. Ha egyszer-kétszer fordult volna csak elő, az még megbocsátható lett volna, de nagyon gyakran használta fel ezt az író és egy idő után zavaróvá vált. Egy másik negatív dolog, hogy többször is előfordult, hogy fogalmam sem volt, hogy mi történt az előző nap olvasott fejezetben. Szerintem nincs semmi probléma az én memóriámmal, inkább arról van szó, hogy olyan részletesen beszélt Kathy a hétköznapjaikról, hogy egyrészt nem keltette fel az érdeklődésemet, másrészt meg nem mesélt semmi érdekes dologról, ami megmaradt volna bennem.
Nagyon lassú folyású és egysíkú ez a történet (főleg, ha már ismered az egészet) és pontosan ezért hiányzott belőle valami. Valami plusz, amivel le tudta volna kötni az író a figyelmemet, például egy akciódús fordulattal. Több értékelést is olvastam a könyvről és egy ötlettel teljes mértékben egyetértek: a lázadással. Ha ezek a klónok fellázadtak volna a rendszer ellen vagy megszöktek volna, akkor végre történt volna valami. De nem, inkább szép lassan elkezdték az adományozást, beletörődtek a sorsukba és várták a halált.

A szereplőket sem éreztem túl közel magamhoz. Kathy egy nagyon kedves lány, de néha idegesített a karaktere. Kedveltem, de nem szerettem. Ruth az a szereplő, akit a legjobban utáltam. Önző, akaratos, uralkodó és egoista volt. Egyszer sem tudtam úgy igazán együtt érezni vagy szimpatizálni vele. Tommy volt talán a kedvencem ebből a trióból. Nagyon érdekes a karaktere. Sokszor úgy éreztem, hogy hülyének nézik a többiek, még Kathy is, de valójában egy nagyon értelmes srácról beszélünk. Ő semmi olyat nem tett, ami miatt nem kedveltem volna őt, tényleg egy elég szerethető karaktert formált belőle az író.
Forrás: Tumblr
Ez az a három karakter, akit jobban megismerünk a történet folyamán. És ez az a három karakter, akik az egyik legfurább szerelmi háromszöget alkotják. Barátok, szinte már egy családot alkotnak és még gyengédebb érzelmek is fűzik össze egymást. Nekem nem tetszett benne ez a szerelmi szál, talán kicsit átdolgozva jobban meg tudtam volna emészteni. Nem igazán éreztem azokat az erős érzelmeket, amiket jobb esetben észre kellett volna vennem, de lehet, hogy tényleg nem voltak benne a regényben. Én úgy éreztem, hogy a barátságuk erősebb volt a szerelemnél.

Pár szót szeretnék szólni a filmről is, ha már azt láttam először. A 2010-es filmfeldolgozást Mark Romanek rendezte és olyan színészek szerepeltek benne, mint Keira Knightley (Ruth), Andrew Garfield (Tommy) és Carey Mulligan (Kathy). Szerintem egy remek filmadaptációról beszélhetünk, hiszen a legfontosabb dolgokat emelték ki a könyvből, amihez ha adtak is hozzá, akkor sem estek túlzásba. Talán a filmben jobban ki volt dolgozva Kathy és Tommy kapcsolata, ott jobban éreztem azt, hogy szeretik egymást, mint a könyvben. Egy szép filmről és egy szép könyvről beszélhetünk. DE aki meg szeretné nézni a filmet, az először mindenképpen a könyvet olvassa el, mivel a film megnézése után már nem lesz akkora élmény a könyv. Habár ez emberfüggő...

Sokaknak úgy tűnhet, hogy nagyon nem tetszett nekem a regény, ami nem igaz. Ezt a könyvet inkább a filozofikus könyvek közé sorolnám, mint a szórakoztatóak közé, hiszen rengeteg mély gondolat jelenik meg benne. Lehetett volna ebből kihozni egy akciódús sci-fit is, azonban az író úgy döntött, hogy elgondolkodtatja az olvasóit, megmutatja nekik, mik a valódi értékek az életben és hogy milyen értékes is az élet.
Szerintem a téli időszak az, amikor érdemes elolvasni ezt a regényt, a kandalló melletti fotelben ücsörögve, egy forró bögre teával a kézben. Azoknak ajánlanám főleg, akik kicsit mélyebb tartalmú olvasmányra vágynak.


"Miért kételkedne bárki abban, hogy van lelketek?"

Hasonló bejegyzések

2 megjegyzés

  1. Szerintem egyszerűen a neveltetésükből fakadóan nem lázadnak fel. Ha belegondolsz, a világtól teljesen elzártan, iszonyat furcsa szabályok között nevelik őket, valószínűleg eszükbe sem jut olyasmi, hogy lázadás. Kíváncsi leszek azért a könyvre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez igaz. Csak így olyan lapos lett a történet. :/

      Törlés