Markus Zusak: A könyvtolvaj

2/02/2014 , , , ,

A könyv és film értékelése egyben!

SPOILER VESZÉLY! (A filmesben főleg!) 

Markus Zusak: A könyvtolvaj
Eredeti cím, megjelenés éve: The Book Thief, 2005
Kiadó, kiadás éve: Ulpius-ház, 2010
Oldalszám: 598
Fordító: M. Nagy Miklós
Fülszöveg:
EGY APRÓ KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI
1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.
Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.
FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról szól.
MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL
A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA
MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT.
Tavaly nyáron vettem meg a könyvet, mert nagyon érdekesnek találtam a fülszöveg alapján és sok jót hallottam róla, de nem terveztem rögtön elolvasni. Aztán kiderült, hogy a filmváltozata hamarosan a mozikba kerül és akkor elterveztem, hogy elolvasom. Mivel a magyar mozibemutató csak január végén volt, ezért volt időm az olvasásra... igen, a film megnézése előtt egy héttel fejeztem be a könyvet.
Mostanában beteges vonzalmat érzek a világháborús történetek iránt, tehát a könyv már egy kis előnnyel indult nálam. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon pozitív értékeléseket kap és sok olyan embernek tetszett, akiknek bízom az ízlésében. Egy januári nap, amikor épp Dániába utaztam, előkaptam a repülőn és elkezdtem az olvasást...
Egy majdnem hatszáz oldalas könyvről beszélünk, tehát nem tartozik azok közé, amit az ember olyan gyorsan letudhat. Én másfél hétig olvastam, szép lassan és ennél gyorsabb tempót szerintem nem követel meg a könyv. A történet bemutatja Liesel és családja életét, hogyan hatott rájuk a háború, hogyan próbáltak segíteni másoknak. Nem mondanám azt, hogy egy eseménydús történet lenne. Ráadásul a narrátor, azaz a Halál minden poént lelő benne. Emiatt kevésbé volt megindító számomra a könyv vége, mivel a Halál már a történet közepe felé elárulja, hogy ki fog meghalni. Bár így is megkönnyeztem a végét, azért sokkal drámaibb lett volna, hogyha nem árulja el, hogy ki(k) lesznek az áldozatok. Azonban narrátornak megválasztani a Halált nem volt rossz ötlet, csak jobb lett volna, hogyha egy kicsit titokzatosabb maradt volna.

Forrás: We Heart It
Rengeteg karaktert ismerhetünk meg közelebbről. A főszereplő, Liesel egy segítőkész és bátor kislány, akit könnyen megkedvelhet az ember. Én kedveltem őt, de nem éreztem magamhoz annyira közel, mint más szereplőket.
Rudy az egyik legédesebb kissrác, akivel valaha találkoztam könyvben vagy filmben. Ő volt az a karakter, aki egy kis boldogságot tudott csempészni a történetbe. Szerintem mindenki ilyen barátról álmodozott kiskorában, hiszen ő mindig ott volt Liesel mellett, jóban-rosszban egyaránt. Szerintem Rudy az, akit a legjobban megkedvelhetnek az olvasók.
Azonban az én kedvenc férfi szereplőm a könyvben Max volt, a zsidó fiú, akit Lieselék bújtattak. Rajta keresztül ismerhetjük meg, hogy milyen volt a náci Németországban zsidónak lenni. Max egyáltalán nem rossz ember, nagyon intelligens és kedves, egyáltalán nem érdemelte meg azt, hogy egy sötét pincében kelljen bujkálnia. Az élet igazságtalanságai... Viszont ott van mellette egy lány, aki valamivel megkönnyíti a fiú életét, hiszen Liesel és Max között is kialakul egy erős kapocs, egy igaz barátság.
Akiket még meg szeretnék említeni, azok természetesen Liesel nevelőszülei, Hans és Rosa. Hans az egyik legjobb könyvbéli apa karakter. Már az első pillanattól fogva kialakult közte és Liesel között egy erős kötelék és nemcsak egy apát kapott a lány, hanem egy újabb barátot. Nagyon-nagy szívű ember, akire nem hatott a náci agymosás, látta, hogy mi folyik valójában a náci Németországban és ő kiállt a saját nézetei mellett. Ő nem nézett rossz szemmel a zsidókra, hanem amikor csak tudott, segített nekik.
Rosa karaktere egy erős, kemény asszonyt jelenít meg, aki valójában csupa szív és szerető lélek. Habár megértettem a karakterét, mégsem szerettem meg teljesen, ő számomra a semleges karakterek közé került.
És végül, de nem utolsó sorban ott van a Halál, aki elmeséli a Liesel történetét. Az író nagyon emberivé tette ezt a szereplőt, hiszen úgy írja le, mintha ő is csak egy ember volna. Nincs kaszája, csuklyáját pedig csak rossz időben használja. "Még a halálnak is van szíve." És ezt végig érezteti velünk, hogy bizony az ő "munkája" néha mennyire nehéz tud lenni. Nagyon érdekes szereplő, nem a megszokott módon mesél, hiszen sokszor a színeket használja fel a leírásaihoz.

Aminek külön örültem, azok az illusztrációk voltak és a történetek a történetben. Ezeket Maxtól kapta Liesel és nagyon szépek voltak, főleg a szórázó története. Nagyon jól bemutatja azt a korszakot, amiben a szereplők éltek.

Annak ellenére, hogy az olvasás végén pozitívan gondoltam vissza a könyvre, azért voltak hibái is. A Halál spoilereit már kifejtettem, de amivel még problémám volt, az a könyv vége volt. Habár nagyon megindító volt, egy kicsit összecsapottnak éreztem. Olyan volt, mintha az író egyszer csak azt gondolta volna, hogy "na, akkor most öljünk meg annyi embert, amennyit csak lehet és fejezzük be ezt a könyvet". Talán még tíz-húsz oldal belefért volna, hogy egy kicsit jobban, kerekebben fejezhesse be a történetet. Nagyon hirtelen voltak a jelenetváltások. Egyszer még itt voltunk, aztán ott, aztán X idővel később, írt arról egy oldalt és aztán jött a lezárás.

*SPOILER* Sokkal jobb lett volna, hogyha a Max-szal való találkozásról nem egy oldalt ír a szerző, hanem legalább hármat vagy ötöt, hiszen nem tudtuk meg, hogy mi történt vele vagy Liesellel. A legvégén pedig nem mondja el a Halál, hogy mégis kihez ment férjhez Liesel, hogyan került Sydneybe és ezek olyan kérdések, amiket az olvasó bizony szeretne tudni. *SPOILER VÉGE*

Ettől függetlenül egy nagyon jó könyvről beszélhetünk, valóban érdemes elolvasni, de nekem nem volt akkora BUMMM, ahogy azt egyesektől hallottam. Akik szeretik a világháborús, megható történeteket, azok nyugodt szívvel a kezükbe vehetik ezt a regényt.

"Néha bele tudnék halni, hogyan halnak meg az emberek."

+ + +

A könyvtolvaj
Eredeti cím, megjelenés éve: The Book Thief, 2013
Hossz: 131 perc
Rendező: Brian Percival
Főszereplők:
Liesel - Sophie Nélisse
Rudy - Nico Liersch
Hans - Geoffrey Rush
Rosa - Emily Watson
Max - Ben Schnetzer

És akkor beszéljünk egy kicsit a filmről is. Annyira, de annyira vártam már, hogy megnézhessem. Még a könyv elolvasása előtt is láttam párszor az előzetesét és már abból nagyon ígéretesnek tűnt. A regény elolvasása után pedig kíváncsi voltam, hogy vajon hogyan birkózott meg a rendező ezzel a filmadaptációval.

Nekem tetszett a film is. Nem lett tökéletes könyvadaptáció, mivel rengeteg változtatás volt benne, néhányra még rá is bólintottam, néhányra nem. Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy egy hatszáz oldalas regényt két órába kellett belesűríteniük a film készítőinek. Szerintem jól megoldották, de látszott, hogy próbáltak minden fontos dolgot belesűríteni a filmbe és néha egy kis kapkodást éreztem. Ennek az lett a következménye, hogy átírtak és leegyszerűsítettek jeleneteket, amik fontosak voltak a történet kapcsán és be kellett kerülniük a filmbe. Ebből az következett, hogy a könyv néhány nagyon jó jelenete kimaradt a filmből. Például amikor felírják Hans nevét, mert segíteni próbál egy zsidónak. A könyves jelenet sokkal drámaibb, sokkal több érzelmet tud kiváltani belőlünk, mint amit a filmben láthatunk. A zsidók átvonulását Molchingon csak egyszer láthatjuk és ennek nem örültem, mert az egyik kedvenc könyves jelenetem az, amikor Liesel az egyik ilyen "felvonulás" során találkozik Max-szal. Ha ezt meghagyták volna a film készítői, egy rossz szavam nem lett volna. Persze voltak más jelenetek is, amiket szerettem volna látni a filmben, azonban nem kerültek be.
De voltak olyan részek, amiket kifejezettem szerettem a filmben, mint a hógolyózást a pincében vagy amikor Liesel és Max kifigurázták, hogy vajon mit írhat/mondhat Hitler édesanyja a fiának. Ezek voltak a kis boldogságpontok a filmbe, amik próbálták ellensúlyozni a világháború kegyetlenségeit.

A színészek szerintem nagyon jó munkát végeztek, mivel hitelesen meg tudták formázni a könyv szereplőit. Liesel a filmben sem tudott megfogni, azonban Rudyt és Maxot még jobban megszerettem... főleg Rudyt. A filmbéli Hans is olyan volt, mint a könyvbéli, viszont Rosa karakterét szerethetőbbé tették, hiszen a kedves, szerető oldalát többször is megláthatjuk. És természetesen a Halál sem maradt ki a filmből, amitől sokan annyira féltek. Ő megmaradt narrátornak.

Maga a film és a látványvilág gyönyörű volt. Jó volt NÉZNI! Már a képi világ is magával tudja ragadni a nézőt, mert annyira szépek a felvételek. Ehhez párosul egy remek történet és ebből születik az igazi kincs.
Jó volt azt is látni, hogy hogyan reagálnak azok a nézők, akik esetleg nem ismerik a történetet. Én végig tudtam, hogy mi fog történni, tehát nem értek meglepetések, de azért egy átlagos nézőnek elég nagy lelki traumát tudott okozni a film. Már a történet folyamán is vannak részek, amikor lehet izgulni egy-egy szereplőért és ez az izgalom látszott is az embereken. Természetesen a film vége volt a tetőpont, amikor előkerültek a zsebkendők és próbálta mindenki feldolgozni az eseményeket. Próbáltam nem sírni, de sajnos így is megnyíltak a könnycsatornáim és én is szorgalmasan törölgettem le a könnycseppeket az arcomról. A film után sok megviselt arcot láttam, úgyhogy ez mindenképpen jó jel.

Ha átlagos néző lettem volna és nem ismertem volna a könyvet, ez a film valószínűleg öt csillagot kapott volna tőlem. Azonban én is beálltam a kukacoskodó olvasók sorába és mint filmadaptációt, csak négy csillaggal tudom értékelni. Ez természetesen nem von le az értékéből és mindenkinek csak ajánlani tudom, akár olvasta a könyvet, akár nem!


"Words are life, Liesel."

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés