Ruta Sepetys közönségtalálkozó és dedikálás

4/13/2014 ,

A litván származású amerikai írónő, Ruta Sepetys kedden dedikálást tartott az egyik budapesti bevásárlóközpontban, ahová szerencsére én is eljutottam. Még mindig azon gondolkozom, hogy csak a véletlennek köszönhetem-e, hogy elmehettem vagy a sors keze volt benne... nem tudhatom. Viszont nagyon örülök, hogy ott lehettem és megismerhettem személyesen is az írónőt, aki egy hihetetlen kedves teremtés!
A történet azonban múlt szombaton kezdődött el, amikor megtudtam, hogy Ruta Sepetys közönségtalálkozó lesz Budapesten. Felmentem a Libri honlapjára, hogy előrendeljek egy könyvet és akkor láttam meg az események között, hogy az Allee-ban beszélgetést és dedikálást fog tartani. Két órán keresztül hasznavehetetlen voltam, annyira izgatott lettem. Csak az járt az eszemben, hogy nekem el KELL mennem és dedikáltatnom kell a könyveimet, hiszen még egy ilyen alkalom nem lesz a közeljövőben. Nem volt esélyem eddig elmenni egy olyan külföldi író dedikálására sem, akiről hallottam volna vagy meglenne a könyve. Itt volt rá a lehetőség, hogy ezen változtassak.

Viszont a tény, hogy még egyik könyvét sem olvastam, kicsit elszomorított. Az Árnyalatnyi reményt el szerettem volna olvasni a tél folyamán, de egyszerűen nem maradt rá időm a sok filmadaptáció miatt. És hát úgy elmenni egy dedikálásra, hogy még nem olvastad az író műveit... nem a legjobb érzés. Ezért még szombaton elővettem a könyvet és el kezdtem olvasni, de sajnos nem sikerült befejeznem a dedikálás előtt... harminc oldal fogott ki rajtam. Azonban már láttam interjúkat az írónővel, így elég jól ismertem mindkét könyvét, tehát annyira nem éreztem rosszul magam az olvasatlan könyvek miatt.
Egy nagyon kedves barátnőmmel mentünk el a közönségtalálkozóra, ahol már gyülekeztek a rajongók. Én sokkal több emberre számítottam, talán húsz-harmincan lehettünk összesen. Nem ártott volna, hogyha jobban beharangozták volna ezt az eseményt, tekintettel arra, hogy én is csak az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy Ruta Magyarországon lesz. De legalább volt ülőhely, így nem kellett végig állnunk a beszélgetés alatt is. Én nagyon izgatott voltam, mivel még sosem találkoztam olyan íróval, akinek érdekeltek volna a művei. Hogy gyorsabban teljen az idő, beszélgettünk, én a többieket vizsgálgattam, akikről sütött, hogy könyvmolyok (ezt bóknak szántam). Mindenki ott szorongatta a kezében az Árnyalatnyi reményt és/vagy a Kalitkába zárt álmokat. Én épp előző nap szereztem be az írónő másik regényét, hogy azt is dedikáltatni tudjam.
Aztán megérkezett Ruta, aki csupa mosoly volt és rendkívül kedves volt mindenkihez. Ha jól emlékszem, akkor a kiadó egyik munkatársa kérdezgette és a nyelvi nehézségek elkerülése érdekében egy tolmács is jelen volt (noha a legtöbben tudtunk angolul és könnyen megértettük Rutát). Nagyon általános kérdéseket tettek fel az írónőnek, amivel bemutathatta azoknak a nézelődőknek is a könyveit, akik esetleg még nem ismerték volna őket. Néhány személyes kérdésre is válaszolt, mint például arra, hogy járt-e már korábban Magyarországon? Én azt vártam, hogy majd azt mondja, hogy még nem, de ehelyett elmesélte, hogy sok-sok évvel ezelőtt, ha jól emlékszem, a nyolcvanas évek végén ellátogatott a mi kis hazánkba és egy magyar hölgy szállásolta el és kihangsúlyozta, hogy egy felejthetetlen élmény részese lehetett.
Azonban a legfontosabb kérdés a következő volt: készül-e már az új regénye? És erre a válasz az volt, hogy IGEN! Noha a kiadója megkérte, hogy ne áruljon el semmit se az új könyvről, azért nekünk néhány dolgot mégis elmondott róla. Természetesen egy újabb történelmi regényről van szó és a történet a második világháború végén játszódik. A középpontban egy hajó áll, amit elsüllyesztettek és mint kiderült, kapacitásához képest jóval több embert szállított a fedélzetén. Ezek alapján egy kis Titanic feelingem lett, de nagyon várom, hogy megjelenjen az új könyve, mert a második világháborús sztorik nagyon érdekelnek.
A rövidke kis beszélgetés után pedig következett maga a dedikálás és gyorsan kialakult a sor. Természetesen én a végére kerültem, így volt időm felkészülni a nagy találkozásra. Ami nagyon-nagyon tetszett, hogy nem csak annyi volt a dedikálás, hogy odaraktad elé a könyvet, ő aláírta és mehettél Isten hírével. Nem. Leülhettél mellé, beszélgethettél vele, ami nagyon szimpatikus gesztus volt tőle, hiszen ahogy nekem is mondta, nélkülünk, olvasók nélkül nem lehetett volna itt. Elég lassan haladt ezért a sor, de türelmesen vártunk. Nem tiportuk agyon a másikat azért, hogy megszerezzük azt az aláírást. Ráadásul inkább segítettünk a másikon, hogy elkészüljön az a bizonyos közös kép is.
Aztán eljött a pillanat, hogy végre én is dedikálhattam a könyveimet. Rögtön elnézést kért, hogy ilyen sokat kellett várni és elmondta, hogy mennyire jó, hogy eljöttünk, mert nélkülünk nem jöhetett volna létre sem a találkozó, sem a regényei. Megdicsérte a baglyos nyakláncomat és a fülbevalómat is, amit kifejezetten erre az alkalomra vettem fel. Én pedig csak bólogattam és helyeseltem és semmi értelmes megjegyzés/észrevétel/kérdés nem jutott az eszembe... sajnos! Volt olyan kedves, hogy készíthettem vele közös képet is és azután megköszönte még egyszer, hogy eljöttem és végül elindultunk a kijárat felé.
Az már egyszer biztos, hogy egy nagyon jó élménnyel gazdagodtam és annak külön örülök, hogy találkozhattam vele személyesen is, mert Ruta Sepetys egy tündér. Azóta már befejeztem az Árnyalatnyi reményt és merültek fel bennem kérdések, amiket szívesen feltettem volna neki, de majd legközelebb! Ha még nem olvastátok volna a regényeit, akkor én arra bátorítlak titeket, hogy vegyétek a kezetekbe és olvassátok el legalább az egyiket. Reményeim szerint hamarosan időt tudok szakítani a Kalitkába zárt álmokra is és a jövőben természetesen az új könyvét is be fogom szerezni!

"We'd been trying to touch the sky from the bottom of the ocean."

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés