Bout of Books Read-A-Thon 14.0: Negyedik-ötödik nap

8/22/2015

DAY 04-05

A read-a-thon elmúlt két napjáról nem került fel eddig poszt a blogra, nemes egyszerűséggel azért, mert nem volt időm megírni őket. És az, hogy nem volt időm írni, azt is jelenti, hogy nem volt időm olvasni. Noha úgy terveztem, hogy behozom a lemaradásomat olvasás terén, ez egy hamvába holt ötlet volt, köszönhetően a családomnak és augusztus 20-ának!

Akármennyire szerettem volna kibekkelni az ünnepi programokat, sajnos nem sikerült. A család elrángatott oda, ahová csak tudott. Így nemzeti ünnepünket a szentendrei Skanzenben, majd a késő délutánt pedig Szentendre belvárosában töltöttem. Mentségemre szóljon, hogy magammal cipeltem az End of Dayst, de mivel Szentendre nincs túl messze tőlünk, ezért olvasni nem igazán tudtam. Meg a nap végére el is fáradtam, úgyhogy erőm sem maradt az olvasására.
Tegnapra is terveztem olvasást, de megint úgy alakult a napi program, hogy késő délután értünk haza, tegnap este volt a Vuelta csapatbemutatója, késő este pedig megint kerékpárversenyt néztem. Tegnap nem is vittem magammal könyvet, mert tudtam, hogy még úgyse fogok tudni olvasni, hogy BKV-zni fogunk. Viszont ami vigasztal, az az, hogy végre eljutottam a Várkert bazárban lévő első világháborús kiállításra, ami nekem nagyon tetszett. Sajnos a család nem nagyon hagyta, hogy elidőzzek az archív felvételeknél, amiket szívesen végignéztem volna. Érdekes volt, jól összeállított, az egyetlen problémám csak az volt, hogy nekem egy kicsit kevés volt, jó lett volna még három-négy terem. De akit érdekel az első világháború, annak szerintem tetszene! Az ajándékboltban pedig elég jó áron beszereztem egy menő bögrét és egy vászontáskát(/szatyrot). De voltak jegyzettömbök, könyvek, ceruzák, tollak, esőkabát, menő katonasisak. Úgyhogy lehet, hogy még egyszer visszatérek oda!

Statisztika:
Olvasott könyvek: 0
Befejezett könyvek: 0
Oldalszám: 0

4 Seasons Book Covers
(Házigazda: Kimberly Faye Reads)

A csütörtöki kihívás elég egyszerű volt. Ki kellett választani négy könyvborítót, ami a négy évszakot szimbolizálja. Lehet szín, borító vagy akár cím alapján kiválasztani a könyveket. Én úgy döntöttem, hogy maradok a borítóknál, megpróbáltam olyanokat összeszedni, amik a legjobban illenek az adott évszakhoz. Íme a kiválasztottak:


Tavasz: Gina Buonaguro - Janice Kirk: Ciao, bella
Nyár: E. Lockhart: We Were Liars
Ősz: William Boyd: Restless
Tél: Helene Wecker: The Golem and the Jinni


Character Soulmates

Péntekre egy kicsit elgondolkoztató kihívást választottak a szervezők. Ahogy a címből is láthatjátok, találnunk kell könyves lelki társakat, akik szerintünk összeillenének. Hogy ne legyen könnyű a dolgunk, a két szereplőt két külön könyvből kell kiválasztanunk. Miután megtaláltuk ezt a párost, adnunk kell nekik egy ship nevet (aki esetleg nem tudja, mi az a ship name: két olyan ember nevének az összemosása, akiket szeretünk/szeretnénk együtt látni, pl. egy örök klasszikus: Zac Efron + Vanessa Hudgens = Zanessa). Végül pedig csak annyi a dolgunk, hogy megindokoljuk, hogy miért gondoljuk azt, hogy ők összeillenének.


Az én választottam pedig nem más lett, mint...
Masha azaz Maxon (A Párválasztó) és Natasha (A hársak felett az ég)
Mostanában elég sokat gondolkoztam az ilyen párosításokon és a kedvencem, ami eddig eszembe jutott, az Masha volt. Egyszerűen rávágtam, hogy igen! Tökéletes páros! Tudom, hogy nem a kinézet a legfontosabb, de szerintem szép pár lenne belőlük, jól néznének ki együtt. Másrészt a személyiségük alapján is illenének egymáshoz, jól kijönnének egymással. Natasha határozott és önálló, ami mondjuk nagy váltás lenne America után, de biztos örülne egy olyan lánynak Maxon, aki el tudja dönteni, hogy mit akar! És közös érdeklődési körük is van, a fotózás, ami szerintem fontos egy párkapcsolatban. Ráadásul Natashából tökéletes királynő lenne, szerintem képes lenne segíteni Maxonnak az ország irányításában. Van egy olyan érzésem, hogy ha részt vett volna a Párválasztón, ő lett volna az egyik az esélyes, az Elitbe biztos bekerült volna, sőt még azt is megkockáztatom, hogy a nép kedvence lett volna. Én mindenesetre szívesen látnám őket egy párként!

Ez történt az elmúlt két napban, holnap ismét jövök egy update bejegyzéssel. Jó olvasást mindenkinek!

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés