Kedvenc olvasmányaim | 2015

12/31/2015 ,

Ez az év egyáltalán nem olyan volt, mint a tavalyi, könyvek tekintetében. Tavaly nagyon sok jó könyvet olvastam és nagyon egyszerű volt egy Top 14 of 2014 listát összeállítani. Idén viszont összesen tizenhét könyvet olvastam és azok közül se volt mind kiemelkedő. Azonban volt pár könyv, amit nagyon szerettem és szeretném veletek megosztani őket.

Még mielőtt belevetnénk magunkat az év legjobb könyveibe, azért szeretnék pár szót írni erről az évről. Úgy döntöttem, hogy nem írok éves összefoglalót, mert az lenne a legszomorúbb poszt a világhálón. Amit lehetett, elbuktam. Nem teljesítettem egy kihívást sem, nagyon keveset olvastam és... és szerintem ezzel össze is foglaltam a 2015-ös évemet. Szóval vissza a könyvekhez.

Mindegyik könyvről írtam már a blogon, ha nem is egy teljes értékelést, de az összefoglalókban megtaláljátok róluk a véleményemet. Ebben a bejegyzésben igazából arról szeretnék írni, hogy miért is kerültek fel a kedvenc 2015-ös olvasmányaim listájára. (Zárójelben megjegyezném, hogy ezek nem mind 2015-ös megjelenések, csak ebben az évben olvastam el őket.)

Joey Graceffa: In Real Life
Egy teljes bejegyzést szántam Joey Graceffa memoárjára, mert igen nagy hatással volt rám. Azért vált az egyik kedvenc olvasmányommá idén, mert nagyon inspirálónak találtam. Joey-nak sikerült megvalósítania az álmait egy nehéz fiatalkor után, ami szerintem sokaknak jelenthet motivációt. Sokat mondom, hogy ez egy "feel good" könyv, mert személy szerint sokkal jobban éreztem magam az életemmel kapcsolatban, miután befejeztem az olvasását. Látni azt, hogy Joey mi mindent ért el, meggyőzött arról, hogy ha kitartunk az álmaink mellett és keményen dolgozunk a megvalósításukért, akkor bármit elérhetünk és fontos, hogy higgyünk bennük és önmagunkban is.

Tahereh Mafi: Unravel Me & Ignite Me & Unite Me
Mafi regényeinek muszáj volt felkerülnie a kedvenceim listájára. Mint azt sokan tudjátok, imádom-szeretem a Shatter Me trilógiát. Azért kerültek fel ezek a könyvek a listára, mert képesek voltak elérni, hogy megszűnjön a világ körülöttem, miközben olvastam. Minden hibájával együtt imádtam a történetet, nagyon közel éreztem magamhoz a szereplőket és mondjon bárki bármit, ez az egyik legjobb trilógia, amit valaha olvastam.

David R. Gillham: Asszonyok városa
Elég egyszerű okot találtam arra, amiért felkerülhetett ez a regény a kedvenc olvasmányaim listájára: ez volt az egyik legjobb történelmi regény, amit eddigi életemben olvastam (a Párizs fehér fényei még mindig az első). Pont azt kaptam, amit egy világháborús könyvtől remélek: megismerhettem az átlagos emberek életét. Ez a regény pedig a nők helyzetét és életét mutatja be, fiuk/férjük távollétében. Hogyan birkóznak meg a hétköznapokkal, az állandó félelemmel, hogyan segítik azokat, akiket senki se szán meg. Hogyan szeretnek és hogyan próbálják megtalálni a boldogságot ezekben a nehéz időkben. Egyszerűen nagyszerű.

Susan Ee: Penryn and the End of Days trilógia
Ha kéne egy könyvet választanom, amit 2015 abszolút kedvencévé avanzsálok, akkor az nem egy könyv lenne, hanem egy teljes sorozat. Természetesen a Penryn and the End of Days (vagy Angelfall, ki hogy nevezi) trilógiáról van szó. Ilyen könyvekre volt szükségem idén: amik képesek kikapcsolni és szórakoztatni. Nem elég, hogy akciódús, de tele van remek karakterekkel és humorral, amivel engem könnyen meg lehet venni. Olvastatja magát, egyszerűen nem tudsz nemet mondani, nem tudod letenni, mert tudni akarod, hogy mi történik a szereplőkkel. Remek kikapcsolódást nyújtottak ezek a könyvek és örülök, hogy sort kerítettem arra, hogy elolvassam őket.

Nemcsak az évnek, hanem a bejegyzésnek is itt a vége. Tudom, nem túl sok könyvről beszéltem, de mint tudjuk, a minőség a fontos, nem a mennyiség. Bízom benne, hogy jövőre is hozzájuk hasonlóan találok majd kedvenceket, talán még sokkal jobb könyveket is. De ez már a jövő zenéje.

És még mielőtt tényleg lezárnám ezt az évet...

SIKEREKBEN ÉS KÖNYVEKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN OLVASÓMNAK!

A bejegyzés fejlécéhez felhasznált kép forrása: Tumblr

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés